Voltig Med

A Voltig MED Kft. közös vállalkozást Voltig Tamás és Voltig Judit hozta létre 2016-ban, miután már évek óta egyéni szívügyeink közé számított, hogy segítsünk az embereknek jobb közérzetük kialakításában.

Hamar rájöttünk, hogy az egészégünk akkor javítható eredményesebben, ha több szakmai területen tevékenykedők együtt dolgoznak és megosztják egymással és az ügyféllel is tudásukat.

Ez már túlmutatott az egyén vállalkozás keretein.

Küldetésünk, hogy a masszázs szakmai vonatkozásában is egy megbecsültebb és méltóbb helyre kerüljön az országban.

Olyan értékeket képviselünk, mely által az ügyfél és érdeklődő nagyobb biztonságban érzi magát, ha honlapunkra látogat, vagy segítséget kér tőlünk.

Hisz minden szolgáltatás és kapcsolódó termékkör, amit képviselünk kellőképpen szűrt szakmailag és etikai értelemben véve is.

Mélyen hiszünk abban, hogy életünkben a változás elindítása és annak befogadása a legfontosabb első lépés a jobb életminőségünk  felé.

Változás nélkül nincs megújulás, s ezáltal nincs jobb közérzet sem!

Keress minket bizalommal, hogy megmutassuk a magasabb vitalitáshoz vezető utat!