Tóth Regina vagyok, gyógytornász. Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem. Tizenkét évig kézilabdáztam versenyszerűen, nagyon jó eredményekkel, Komárom-Esztergom megye és a Közép-Dunántúli régió válogatott tagja voltam. Azonban egy súlyos vállsérülést követően műtétre szorultam, de sajnos egy műtét nem lett volna elég a pályafutásom folytatásához. Ugyan a következő, komolyabb műtétet nem vállaltam, de elkezdtem gyógytornára járni, ami olyan eredményes volt, hogy műtét nélkül is tudtam folytatni a játékot. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy gyógytornász leszek. Célom, hogy hasonló módon segíthessek az embereknek, és a mindennapi, vagy éppen sportolói életüket könnyebbé tegyem azáltal, hogy megszabadítom őket izom-és ízületi fájdalmaiktól.
Barna Adrienn vagyok, gyógytornász. Tanulmányaimat gyógytornász alapszakon végeztem, mely tudásomat folyamatosan bővítem fontos és kiemelten hasznos szakmai továbbképzésekkel.
A rehabilitációra szorult emberek kezelése mellett, fontosnak tartom a prevenciót-megelőzést, hiszen számos betegséget, problémát előzhetünk meg, a megfelelően kivitelezett mozgásterápia, sporttevékenység végzése által.
Kiemelt szakterületeim:
- McKenzie módszer
- Nyirokdrenázs / Limfödéma kezelés
- Manuálterápia
Zsigovits Réka vagyok, gyógytornász. Tanulmányaimat a Pécsi Egyetemgyógytornász alapszakán végeztem. Jelenleg tanfolyamok elvégzésével bővítem szakmai tudásomat.
A rehabilitációra szorult emberek kezelése mellett, fontosnak tartom a prevenciót-megelőzést, hiszen számos betegséget, problémát előzhetünk meg, a megfelelően kivitelezett mozgásterápia, sporttevékenység végzése által.