Idézet a Lelki eredetű betegségek lexikona című könyvből:

” Az aranyér egy hólyaghoz hasonló visszértágulat. Amikor fájdalmas az aranyér, akkor stresszt jelez, amikor vérzéssel jár akkor a jókedv és az életöröm elveszítését jelenti. Az aranyér arra irányuló vágy, hogy erőltessem a kiválasztást, mintha valamit nagyon erősen ki akarnék adni magamból, viszont ugyanakkor vissza is akarom tartani. A kinyomás és a visszatartás közötti konfliktus, őrlődés és az egyensúly felborulását okozza. Az elutasítás, a magamtól való ellökés és az érzelem visszatartása, magamban tartása között konfliktus alakul ki.”

” Erős bűntudat,  vagy egy régi rosszul kifejezett, esetleg elfojtott feszültség, amelyet inkább megtartok magamnak. A testem riadót fúj. Valamire rá kell jönnöm az életemmel kapcsolatban. Bizonyára stresszt élek meg, egy olyan nyomást, amellyel kapcsolatosan bűnösnek érzem magamat. Talán határidőket kell betartanom, vagy nehezen engedek el dolgokat, nehezen bízok az emberekben, és úgy érzem, köteles vagyok kötelességeimnek, felelősségeimnek eleget tenni, még akkor is, amikor igényeim szeretném kifejezésre juttatni azért, hogy helyrehozhassak, kijavíthassak bizonyos dolgokat. Egyedül kell cipelnem ezt a terhet, mert a gőgösségem arra kényszerít, hogy senkitől se kérjek segítséget. Az is lehetséges, hogy az emberekkel vagy helyzettel kapcsolatban alávetettnek érzem magam, mintha egy kis “senki” lennék. Amikor megtalálom bajom lelki okát, tudatosítanom kell magamban, és elfogadnom a kialakult helyzetet, amely lehetőséget ad arra, hogy segítségre leljek, és könnyebben megszabaduljak a betegségtől. A gondolataimat és cselekedeteimet irányítsa a szeretet. Ha újra harmónia lesz bennem az aranyér eltűnik.”

aranyér

GYÓGYHATÁSÚ TÁPLÁLÉKOK:

VÍZ:

Ha nem iszunk elég vizet, az élelmi rostok rendkívül lassan és nehézkesen haladnak végig a tápcsatornán, s ez komoly gondokat okoz. Aranyér esetén azonban a víz a külsőleg alkalmazva segíthet. Készítésünk keserűsós ülőfürdőt: a só kiváló nedvszívó képességgel rendelkezik, így csökkenti a visszerekben pangó vér nedvességtartalmát, vagyis lelohasztja a vénák duzzadtságát. és mérsékli a gyulladást.

Mennyit fogyasszunk?

Legalább 8-11 nagy pohárral naponta.

SZÉKREKEDÉS ELLEN HATÓ ÉLELMISZEREK:

Mivel az aranyeret gyakran székrekedés okozza, megelőzése érdekében célszerű olyan táplálékokat fogyasztani, amelyek ezt a problémát hatékonyan meg tudják szüntetni. Ide tartoznak elsősorban a gyümölcsök ( az aszalt szilva például remek), a zöldségek, valamit a teljes kiőrlésű gabonafélék, illetve az ezekből készült különféle élelmiszerek. Az élelmi rostok természetes hashajtók: a nedvesség megkötésével növelik a széklet tömegét, és elősegítik a távozását a belekből.

A rostok akkor is hasznosak, amikor az aranyér állapota már orvosi beavatkozást tesz szükségessé. Dán kutatók 92 olyan pácienst vizsgáltak , akiknél a kéthetenkénti gumigyűrűs lekötéssel szüntették meg a vénák vérellátását, tíz héten keresztül. A betegek egyik csoportja naponta kétszer korpát evett, amíg a többiek továbbra is a szokásos étrendjüket követték. Az előbbieknél a kezelés hamarabb vezetett eredményre, ráadásul mindössze 15 százalékuknál újult ki a probléma, szemben a másik csoportnál tapasztalt 45 százalékos aránnyal.

Mennyit fogyasszunk?

Naponta 25 g élelmi rost fogyasztása már hatékony lehet, de az ideális mennyiség napi 35 g.

BOGYÓS GYÜMÖLCSÖK:

Minél sötétebb színűek, annál édesebbek a bogyós gyümölcsök – ráadásul annál több flavonoidot tartalmaznak. Ezek a citrusfélék és a különböző hagymákban is megtalálható vegyületek gyulladáscsökkentő hatásúak, valamit erősítik az érfalakat. Egyes kutatási eredmények szerint mérséklik az aranyér okozta fájdalmat, vérzést, a viszketést, sőt gátolják az állapot kiújulását is. Nem véletlen tehát, hogy egy Franciaországban forgalmazott aranyér gyógyszer hatóanyaga két flavonoid vegyületet: finomra őrölt, erősen tisztított diozmin és heszperidin.

A bogyós gyümölcsök egyébként még egy további okból is igen hasznosak: mivel kiváló élelmi rostforrások, segíthetnek a székrekedés állapot kialakulásának megelőzésében.

Mennyit fogyasszunk?

Érdemes napi 3/4 csészényit fogyasztani kedvenceinkből legyen az szeder, málna, áfonya, eper, ribizli vagy egres.

FODROSKEL, PARAJ ÉS A K- VITAMIN MÁS JÓ FORRÁSAI:

A K-vitamin elsősorban a vérrögképzés ellen hat, ezért bevitelét különösen ajánlott növelni vérző aranyér esetén.

Mennyit fogyasszunk?

A K-vitamin ajánlott napi adagja férfiak esetén 80 mg, nőknél pedig 65 mg. Ennyit bőven fedez napi egyadagnyi kissé kesernyés ízű levélzöldségekből, amilyen pl. a fodroskel, a paraj vagy a mángold levél, de sok a K-vitamin van a brokkoliban és a zöld teában is.

KEZELÉSI TIPP KONYHAI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT:

A teát a szokásostól eltérő módon is alkalmazhatjuk. A benne található csersav (tannin) összehúzó hatású vegyület, amely csillapítja a gyulladást. Enyhítheti a fájdalmat és a duzzanatot, ha hideg teás borogatást teszünk a végbélnyílásra. Ilyen célra a bodza pakolás is kiváló: a bogyókat először nyomkodjuk szét, majd víz hozzáadásával keverjük krémszerű masszává.

Kamilla fürdő:

Bőrbetegségre, hüvely gyulladásra, aranyér kezelésre. Elkészítése: két maréknyi virágzatot tegyünk vízbe alkalmazható kéz,- láb,- vagy ülőfürdőként.

Fehér árvacsalán fürdő:

Bőrbetegségek, visszércsomók, aranyér, lábszárfekély kezelésére. Elkészítése: 1 liter forró vízbe tegyünk 2 marék fehér árvacsalán-virágzatot, majd 20-30 perc elteltével szűrjük le, és adjuk a fürdővízhez. Alkalmazható kéz-, láb- és ülőfürdőként.

Dió fürdő:

A bőr enyhe gyulladásaira, pattanások, kelések, fekélyek, ekcéma, aranyér ellen. Elkészítése: 2 evőkanál diólevelet 1l vízzel felfőzünk, pár perc után leszűrjük és a fürdővízhez adjuk.

Vadgesztenye fürdő:

Visszér, aranyér esetén alkalmazandó. Elkészítése: 2 evőkanálnyi morzsolt vadgesztenye-levelet és 2 evőkanálnyi vadgesztenye-lisztet forrázzunk le 3 dl vízzel, majd 8-10 perc után szűrjük le. A főzetet öntsük a fürdővízhez.

Cickafark fürdő:

Vénás keringési zavarok (aranyér, lábszárfekély), visszértágulás ellen. Elkészítése: forrázzunk le 0,5 l forrásban lévő vízzel 1 maréknyi szárított cickafarkot, és hagyjuk állni 1-2 órán át, majd szűrjük le a főzetet, és öntsük a fürdővízhez. Ülő- vagy lábfürdőként alkalmazható.

ÉTREND KIEGÉSZÍTŐK:

C- vitamin :

Eredményesen gyógyítja a gyengült vénákat, megerősíti az érfalat, és csökkenti a gyulladás kialakulásának kockázatát. Napi szedése elősegíti a gyógyulást.

Adagolása: kezdjük 1000 mg-mal majd fokozatosan növeljük az adagot amíg a széklet lággyá nem válik ezután csökkentsük a dózist mert a túl sok C vitamin hasmenést okoz.

Magnézium:

Jó hashajtó hatású mert meggátolja a széklet kiszáradását így lazábbá teszi annak állagát. Forrás : diófélék, a magvak és a sötétzöld levélzöldségek mind jó magnézium források.

Adagolása: napi 300-600 mg.

Forrás : Reader’s Digest – Terítéken az egészség